Felejthetetlen burgonyás pogácsa
Vajon létezik olyan ember, aki nem szereti a pogácsát? Akárhogy gondolkodunk, nem tudjuk elképzelni. A pogácsa az egyik legalapvetőbb vendégváró nasi, de gyakran készül az unalmas és hideg vasárnapokon, a túl korán sötétedős estéken, és persze nagyobb események közeledtével is. Túrós, tejfölös, sajtos, hagymás vagy akár krumplis – mindegyikért oda vagyunk. A Cityfood most utóbbit választotta a sok finom lehetőség közül, tartson ismét velünk, mutatunk egy jól bevált pogácsa receptet!
Hozzávalók:
- 240 g főtt burgonya
- 200 g puha vaj
- 2 tojássárgája
- 350 g finomliszt
- 22 g só
- két csipet őrölt bors
- 20 g élesztő
- + 1 tojás sárgája a kenéshez
A burgonyát, miután puhára főtt, alaposan áttörjük, hogy teljesen sima masszát kapjunk. Kihűtjük, mert csak teljesen hideg állapotban lehet használni. A vajat kivesszük a hűtőből. Amíg a burgonya hűl, addig a vaj szobahőmérsékleten melegedhet. A kihűlt burgonyát és a kissé megolvadt vajat elkezdjük eldolgozni a sóval, a borssal és a két tojás sárgájával. Robotgépet is segítségül hívhatunk, így gyorsabb lesz a folyamat. Ha szép sima a massza, beletörjük az élesztőt. Nem szükséges külön felfuttatni, mert az összegyúrt tésztát fogjuk csak keleszteni. A burgonyás, vajas, tojásos masszához öntjük a lisztet, és kézzel elkezdjük szépen összedolgozni. Jó alaposan összegyúrjuk, majd a tálat egy tiszta konyharuhával letakarva meleg helyen háromnegyed órát kelesztjük. Nem fog óriásira kelni a tészta, ettől nem kell megijedni.
A megkelt tésztát lisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk kb. 1,5 centi vastagra. Kis átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk a leendő pogácsákat. Még fél órát kelesztjük, közben megkenjük a tojás sárgájával. Előmelegített sütőben 220 fokon kb. 20 perc alatt megsütjük.
Ugye jó lenne kedveskedni a családnak egy adag finom pogácsával? Sajnos a pogácsa nem tartozik a szupergyors ételek közé, de érdemes rászánni az időt, hiszen meghálálja. Ha viszont éppen az idővel akad némi gondja, úgy érzi, hogy el van havazva, gondoljon az ebéd házhoz rendelésre. A Cityfoodtól mindig friss és finom éteket rendelhet saját otthonába vagy munkahelyére. Keresse bizalommal weboldalunkat, csak néhány kattintás és máris kész az ebéd!